Y-gumi felvarrása másképp

Ebben a bugyivarrós bejegyzésben alaposan kiveséztem az Y-gumi felvarrásának mikéntjét, nehézségeit, szépségeit. Számomra – nem titkolom – több nehézsége van mint szépsége. Maga a gumi kinézete, fényes felülete, puha fonákja, rugalmassága tetszik, de a felvarrása macerás, és csak akkor lesz szép az eredmény, ha odafigyelek, nem sietek, szóval nem az a gyorsan haladós dolog. Mivel elég sokat bespájzoltam belőle, mégis szeretném felhasználni valahogy, de másképp. Épp egy nagyobb feladaton törtem a fejem, amikor kitaláltam ezt a felvarrási módot.

Rendkívül egyszerű, de emellett számos más előnye is van. Ezekről később, most előbb mutatom, hogyan készül.

Lényegében úgy varrom fel az Y-gumit, mintha pikós lenne. A hosszanti hajtás egyik fele a “gumi”, a másik fele a “pikó”, ami kilátszik. Mutatom.

02.jpg

A gumis szélekre nem hagyok rá semmit (szemben a pikóssal). Ez itt egy bugyi a képen, a két lába és a dereka kap gumit. Oldalvarráshoz persze ráhagyok, 1-1 cm-t. Színt színére fordítva gombostűzöm a gumit az anyagra, a gumi széle pont az anyag szélével megegyezően fut.

3-4 mm széles és 3 mm hosszú cikcakkal felvarrom a gumit úgy, hogy a bal oldali öltés a gumi közepén futó hajtásvonalba essen.

03

Az esetleg kilógó anyagszéleket levágom. Aláfordítom a gumit, hogy a színe látszódjon az anyagnak is és a guminak is. A színéről kisebb cikcakkal (2-3 mm széles, 3 mm hosszú) végigvarrom. Amennyit az anyagból behajtok, ugyanannyi fog a gumiból kilógni, ezért nem kell ráhagyás.

04

Ez a módszer nekem nagyon megtetszett, mert:

  • különleges szegélyt ad a bugyinak (trikónak, bralette-nek, stb.);
  • a gumi puha fonákja érintkezik a bőrrel, míg félbehajtva a fényes, kissé érdes oldala van kívül is, belül is;
  • szélesebb felületen fekszik fel a gumi, jobban a helyén marad, mintha félbehajtva varrnám rá;
  • laposabb az egész szegély, hiszen nem két réteg gumi + egy réteg anyag, hanem egy réteg gumi + két réteg anyag az eredmény, a gumi pedig vastagabb, mint az anyag;
  • a gumi nem nyúlik ki a varrás során, visszanyeri eredeti hosszúságát, nem lesz hullámos a végeredmény.

A combkivágásokhoz 10%-kal vettem rövidebbre a gumit, a derekához 5%-kal. Az elkészült sárga bugyi egy derékig érő, szerkesztett alapbugyi, egy nagyobb munka része, amit hamarosan megmutatok.

05

44-es méret, nagyon kényelmes.